Egypercesek
EGYPERCES GONDOLATOK
A Kártya (Áronnak és Botondnak) Bement a játékboltba. Csak körülnézni. Valahol a plüssállatok és a társasjátékok között szórakozottan a kártyák között kezdett keresgélni. Milyen régen kártyázott már. Talán utoljára egy nyári táborban a fiúkkal pókert. Vagy az Édesapjával römit. Ezt akkor tanulta meg tőle, amikor egyszer tüdőgyulladással otthon feküdt, és apja, akivel nem volt túl jó viszonyban, odaültette az asztalhoz, és megmutatta a lapokat: -Ez itt két pakli francia kártya, ha akarod, megtanítlak hogyan kell játszani a römit. Persze, hogy akarta. Annyira kevés dolog volt az életben, amit az apjától megtanulhatott. A félelmen és a bizonytalanság érzésén kívül. De akkor és ott úgy tűnt, megváltozhat minden. Ki nem mondott szavakkal, lelkének minden vágyával beszélte be magának, hogy most már más lesz minden. Mostantól csak a nagybetűs Szeretet jöhet, az igazi Atya - Fiú kötelék. ( A Szentlélekről még nem sokat tudott.) Elhitte, hogy mostantól nem lesz baj, ha a Nagyiéknál egymásért imádkozunk, a Szeretetért, azért, hogy Anya és Apa szeressék egymást, és hogy ha a Jóisten is úgy akarja, legyen egy Kistesó is. Szép órák voltak. Anya persze nem akart játszani, mindig rossz emlékeket idézett benne, ha Apa kártyázott. Ezért azt mondta, hogy ez a játék neki komolytalan. Ezen kívül viszont minden halálosan komoly volt az Életben, egy merő bizonytalanság és félsz. Az egész Létezés. Két vagy három nap telt el így. A hétvégén még Anya barátnője is beszállt a játékba, aki a kis beteghez jött látogatóba és még narancsot is hozott. Szóval maga a Mennyország volt. Aztán visszajöttek a félelemmel teli hétköznapok, ugyanolyan lett megint minden, mint annak előtte. De a kártyalapok kedvesek maradtak. Különösen a Kőr Király. Az Uralkodó, a Hadvezér, akinél nincs nagyobb és bátrabb, és akinek mégis Szíve van. Akinek nem kell a kardját használni, aki a Szívével győz le mindent és mindenkit. És a Joker, a Bolond. Aki még a Királynál is nagyobb. Nagyobb, mert szabad. Bármit mondhat, akár a Királynak is. Aki olyan, mint az Élet. Szertelen, de a Lelke könnyű. Aztán a Mágus. Ő már később csatlakozott a társasághoz, és még sokszor tíz társa is, hogy Tarot kártya néven lelkek segítője legyen nehéz és boldog időkben egyaránt. Visszatette a francia kártyát a polcra, mert tekintete megakadt a gyerekeknek szánt paklik közül az egyiken. "Máguspárbaj, 55 játékkártya. A varázslók éjféli erdei gyűlésen máguspárbajban mérik össze varázserejüket. Mire a Nap felkel, kiderül majd, hogy ki a legnagyobb varázsló!" - állt a dobozon. - A Varázslót és a Mágust is írhatták volna nagy kezdőbetűvel, csak hogy a gyerekek is minél hamarabb megtanulják - gondolta magában. Aztán elmosolyodott, mert a két fia jutott eszébe, és édes, földöntúli melegség töltötte el a szívét. Fogta a kártyát és elindult a pénztár felé. IZS 2011.január |
REMÉNYFiatal fiúként a varázslóktól mindig is tartott. Mérnök apja és tanár édesanyja mellett az élet racionális oldalán érezte biztonságban magát. Nem is értette mikor Édesanyja egyszer röviddel Apja halála előtt jósnőhöz ment. Ő mindenhová elkísérte, akkor is kint várakozott. Anyja csak nagy sokára jött, ám attól kezdve szeme bizakodóan ragyogott. Apja mégis elment egy nyári este és ő orvosnak állt, hogy talán másokon segíthet majd, mert kicsiként nem tudott. Onkológusként nap mint nap betegeknek mondta el a nehéz igazságot, melyet attól kezdve plusz teherként cipeltek azok. Segíteni a tudomány eszközeivel sokszor nem tudott. |
|
15 év telt el így, míg egyszer saját Édesanyja állt a rendelő ajtaja előtt és várakozott. A diagnózis kiábrándító volt, de ő nem tudta megmondani, inkább hazudott. Azt mondta nem volt megfelelő a minta, ismételni kell a vizsgálatot. Időt nyert így, s végső kétségbeesésében a jósnőhöz látogatott. Az Életben nem mindig az igazság számít. - mondta az asszony. A remény többet ér néha, hisz mindig ott a szabad akarat. Ha valaki erősen hisz abban, amit szeretne, gyakran a dolgok maguktól jóra fordulhatnak, még ha az Ég eredetileg máshogy is tervezte azt. A hit, a remény és a szeretet hatalmas erővel bír, a jövőt egész biztosan sohasem tudhatod... Ám ha mindez mégis kevés a változáshoz, e 3 dolog az utolsó percig segít megélni az Élet naposabb oldalát. Hiszen az Életnek nem a hossza számít, az Élet minősége az, ami igazán fontos! A Férfi az Anyját és a papírokat várta. Eldöntötte, talán most az egyszer mégsem mondja el, hátha valami változni fog. Az új eredmény megjött. Először még ő sem hitte el. Csodák-csodája, az ismételt lelet mindent teljesen rendben mutatott... V. 2010.július | |
HÓBAN A hóban feküdt és csak nevetett-nevetett. Karácsony volt. Angyalt formázott kezével és lábával, kacagott és kacagott… A szánkó a bokor mellett hevert, az előbb épp felborult, mire a hó puha habjai betakarták a testét. Boldog volt. A friss levegő mézeskalács illatot árasztott. A távoli házakból hívogató fények tündököltek, áradtak az útra, ő mégis itt kint volt és a csillagos éggel parádézott. |
|
Senki nem tudta meg, hogy eljött otthonról. 45 éves fejjel kilopta a szánkót a garázsból és a domboldalon csúszott vele – újra gyerek volt. A Karácsony a legszebb ajándékot hozta meg számára. Emlékezett a múltra, a családjára, a régi közös szánkózásokra. Most az egész családja ismét vele volt - gondolatban és a szívében is. Aztán feltápászkodott és hazaosont a kerti úton. Otthon már a gyerekei várták. Velük is ugyanolyan boldog volt. Aztán este leült közéjük és mesélt nekik arról az időről, amikor még ő maga is gyerek volt… V. 2010.május | |
| SZÉL A nap épp alábukott, a tájat gyönyörű narancsvörösre festette. A parton pár kacsa lépkedett a tó felé. Még megmártóztak egyet a csillogó víztükörben. Ezen a meleg nyári napon a hűvös szellő oly jól esett most minden fának és bokornak, mint egy lágy simogatás, vagy mint egy anyai ölelés egy gyermeknek- mielőtt útra kél. Most a Földanya simogatta meg minden gyermekét/teremtményét a széllel. A lombok halkan suttogták viszont neki: Szeretlek, szívemben mindig veled maradok! |
Aztán elállt a szél, elhalkultak a sóhajok. Csak a csend maradt, a kimondatlan szavak és óhajok. Most eltűnt minden szándék és akarat. Csak a pillanat maradt, mely örökre bevésődött a jelenlévők szívébe… A természet megállt egy percre, hogy az idő ne röppenjen oly gyorsan tova. Hogy a másodperc órának tűnjön és a mulandóság örökkévalónak. Aztán szép lassan este lett. Már nem emlékezett meddig ült ott, mire végre nagy nehezen feltápászkodott. Nem akart elindulni. Minden sejtjében érezte, itt otthon van, nyugodt és boldog. Aztán lassan eszébe jutottak a hétköznapi feladatok… és elindult a város felé. Nem nézett vissza, de tudta, holnap megint eljön ide. És holnapután és azután is. Leül a kőre, hallgatja a hangok halk szavát és majd ő is azt súgja a szélnek: Szeretlek! Örökké veled maradok! /Örökké. Veled. Földanyám…/ V. 2010.május | |
METRÓN A gyerek a metrón ült, olyan 2-3 éves forma lehetett. Anyukája szorosan mellette gubbasztott. Először csak a szemét vettem észre, aztán a száját, ahogy huncutul elmosolyodott… Egy darabig szemeztünk. Nem értettem mért pont velem szemez ebben a zsúfolt kocsiban, de jó volt, hogy akkor pont engem választott. |
|
Csak nézett és éreztem, hogy a szívem megtelik valami meleg érzéssel, örömmel – pedig nem volt rá semmi különösebb okom. A gyerek csak nézett tovább, csillogó mélykék szeme mintha a lelkem mélyét fűtötte volna, az egész lényéből valami földön túli csoda sugárzott. Aztán hirtelen felpattant és már előttem volt. Kis vékony karjait a nyakam köré fonta és teljes erejéből magához szorított. Az anyukája épp feleszmélt, de már nyíltak is az ajtók. Valamit mondott, mire a pici hozzá szaladt és kiléptek a kocsiból… Én csak ültem ott szó nélkül és néztem, ahogy az alakja egyre távolodott. Az ajtók becsukódtak, de az üvegen keresztül még láttam, ahogy visszafordul, még utoljára rám néz, és csak mosolyog… Én elfelejtettem leszállni akkor, de azt is, hogy hová is indultam vajon. A végállomáson visszafordultam és felszálltam a hazavezető metróra. Az út szinte álomszerű volt. Csak arra emlékszem, hogy az arcomon közben végig valami földöntúli mosoly volt, és az emberekkel a tekintetünk néha-néha egy-egy pillanatra különös módon találkozott… V. 2010.május | |
